Slider

Első mini scrapbook albumom

március 15, 2016

Belelendültem az alkotásba. Ebben nagy segítségemre vannak a Scrapfellow kihívásai.

A februári kihívás címe : Mini MI!
A kihívás leírása:
Készíts alkotást a következő feltételek szerint:
  • Az alkotásban valamilyen módon szerepeljen a TI történetetek.
 Bármilyen aspektusból tekinthetsz a MI szóra. A lényeg, hogy a középpontban, a sztoridban olyan emberekkel szerepelj akik fontosak számodra. Eddig gondolom nem nehéz :)
  • Szeretném ha ezt egy mini album formájában mutatnád be. 

Még nem készítettem mini albumot eddig, így nem is vágtam bele azonnal. Egyik este bevillant at ötlet, hogy készítek egy albumot Panka 2015-ös évéről. Összeszedem benne az éve fontosabb eseményeit, olyan pillanatokat, amik jelentőséggel bírtak számára (és nem utolsó sorban, amiről van fotóm) A képek alapján válogattam és szortíroztam és vagdostam és festettem és ragasztottam és varrtam és szövegeltem :) 
Színes, vidám album volt a cél, mint Panna maga. A lényeg, hogy a dupla oldalalak összetartozzanak.
Most sok-sok fotó következik, ugyanis a mini album hosszú lett.







Az első oldal egy boríték, amiben egy személyes üzenetet rejtettem el.

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

COPYRIGHT © Anett Gelencsér

COPYRIGHT © Anett Gelencsér