Slider

Textil virágok, karácsonyi koszorúhoz

december 12, 2016

google-site-verification: google222dbeef67c2dc7e.html



Anyukám névnapjára készítettem egy karácsonyi koszorút. Onnan jött az ötlet, hogy találtam egy szép alapot a Lidl-ben leárazva :) Kék-fehér színben gondolkodtam, el akartam szakadni a megszokott piros-zöldtől. Volt még maradék polár anyagom, amiből virágok lettek. Egy ideje pakolgattam ezeket a szép kis apró tobozokat, Isti gyűjtötte a gyerekekkel, még két éve, most végre felhasználtam. Kicsit megfestettem a "szirmait" fehér akrillal. Azt a kis táblácskát a KIK-ben lőttem, ugyanúgy, mint a fa csillagokat és szívecskéket, azonnal tudtam, hogy meglesz a helyük. A kis táblára fehér tintával bélyegeztem az üzenetet.
Ilyen lett.





Ez pedig anyukám utánozhatatlan fekete erdő tortája hmmmm...





A koszorú sikerén felbuzdulva, eszbe jutott, hogy pár éve vettem szalma koszorú alapot. Megkerestem a pincében. Nagyon tetszenek az olyan koszorúk, amik mintha pulcsiba lennének öltöztetve, így arra gondoltam, hogy horgolok az én csúnyácska alapomnak egy fehér pulcsit. Erre pedig szintén polár anyagból készítettem virágokat.






Készítettem erről egy videót is.
Íme, remélem tetszik, itt már kicsit feldíszítettem az asztalt, is, hogy szebben mutasson a videón ;)


A tökéletes masni

december 11, 2016


Az elkészült gömbkoszorúmhoz készítettem egy szép masnit. Felvettem videóra, hogy ti is megtanulhassátok. Ezzel a módszerrel, nagyon szép masnik készíthetők. 

Ha - mint a videón -  széles szalagból készül, akkor hosszabb kell, de ha keskeny akkor rövidebb is elég. Itt a szalag kicsit több, mint 6 cm, ehhez kell egy 60-es hosszabb darab és egy 30 cm-es rövidebb darab + egy darabka amivel átkötöm. 

Drótot használok a masnin "összehúzására", átkötésére. Ez azért fontos, mert a széles szalagokat általában vastagabb, merevebb anyagból gyártják és amikor összehúzzuk, egyik kezünkkel megtartjuk, a másikkal tudunk csak kötözni. A drót megtartja formáját és nem csúszik szét. Persze, jó ha merev a szalag, mert annál szebb a végeredmény.


Karácsonyi koszorú gömbdíszekből (videó)

december 10, 2016


Készülődünk a Karácsonyra!! Szerintem ez a legszebb időszak az évben. Nem maga az ünnep, mert az sokszor feszültté válik ha túl nagyok az elvárásaink. Hanem az oda vezető út. A készülődés, a sütögetés a gyerekekkel, a barkácsolás, karácsonyi dalok, esti séták, fények, illatok. 

Ne hagyjuk, hogy beszippantson bennünket a véget nem érő vásárlással járó stressz, nem kell makulátlanul csillognia a háznak, nem kell 10 fajta süteményt sütni és 8 fogást feltálalni és közben tökéletes ruhában és sminkben pompázni. Ha te nem várod el magadtól, más se teszi. Többet ér egy stresszmentes, nyugodt ünnep felhajtás nélkül és poros ablakokkal, mint egy tökéletesen megkomponált este egy túlhajtott anyával, aki mindenkire mérges, mert annyira kimerült.

Mi idén is elővesszük a régi karácsonyfa díszeinket, amik évről évre gyarapodnak a gyerekek alkotásival. Sütünk sütit, amiben segíteni tudnak és szeretik, de nem most fogom kipróbálni a New York sajttortát  (bár fú de jó lenne). Takarítok, persze, de nem halok bele, ha az ablak koszos marad. 

De mivel nagyon szeretünk alkotni, így biztos készítünk még pár képeslapot vagy karácsonyfadíszt és biztos kipróbálok valami ötletes csomagolást az ajándékoknak. 

Tedd azt ami örömet okoz, és engedd el azt amitől már előre borsózik a hátad! Boldog készülődést!

Ebben a videóban karácsonyi koszorút készítek gömbdíszekből. 





Hatalmas csillagok papírzacskókból

december 08, 2016

Osztálytermünk téli díszeit (itt és itt olvashattok róluk) idén is felhasználtuk. Sajnos időközben megviselődött néhány dísz, így újakat készítettem.
Találtam egy szuper ötletet: csillag papírzacskókból. Vettem kicsi papírzacskókat és 15 perc alatt elkészítettem 8 db csillagot. SZUPER! OLCSÓ! MUTATÓS!

21*11 cm -es zacskókból kb. 45 cm átmérőjű csillag készül. Nagy sláger most ez a csillag, ezért készítettem egy rövid videót arról, hogyan készül!

Boldog karácsonyi készülődést!!


Őszi emlékek - scrapbook oldalak

december 04, 2016





Már mindenki December Daily lázban ég. Ennek keretében készítenek egy scrapbook albumot, amiben megörökítik az ünnepi készülődés fontos pillanatait. Albumba kerülnek egy szép hónap eseményei egy család életében. Minden ami nekik fontos, amit meg akarnak örökíteni, legyen az akár csak egy jól sikerült süti vagy levél a Jézuskának, vagy közös alkotás. 

Én nem álltam neki ... nem csináltam még ilyen nagy volumenű albumot, bár nem ez a visszatartó erő. 
Alig van téli-ünnepi-karácsonyos cuccom, be végül is magam is készíthetek bármit... 
Már javában benn vagyunk a decemberben .. de még bepótolható, még belevághatok ....
Mialatt írogatom ezt a bejegyzést kedvem is kerekedett hozzá. Csak az idő hiányzik, mint mindenkinek ... na meglátjuk :) 

Addig is mutatok két őszi oldalt, amit most készítettem. Szeretem mindkettőt. Az első Vincéről szól. Őszi a fotó és a díszítés is, de a témája nem pont az őszről szól, de most ez foglalkoztat Vele kapcsolatban a legjobban. Ő egy visszahúzódó kisfiú, nem harsány, kicsit félénk ami azt jelenti, hogy nem veti magát bele az új dolgokba, hanem idő kell míg elfogadja. Nemsokára iskolás korú lesz, így sokat gondolkodunk rajta, hogy nem lenne-e jó neki ha még egy évet az oviban maradhatna. Nagy dilemma ez, mert amúgy nagyon okos, fejben számol és majdnem minden betűt magabiztosan felismer, nagyon szeret feladatokat megoldani, tud koncentráltan figyelni és ezt hosszasan. "Régen olyan határozott volt és magabiztos, bízok benne, hogy alakul még és visszaszerez "régi" önbizalmából és el tudja fogadni, ha egyszer-egyszer valamit nem tud tökéletesen megoldani :) Erről a dilemmáról szól ez az oldal.


Sok kis levélkére volt szükségem, így bélyegeztem magamnak néhányat magára az alapkartonra. Aztán fogtam maradék kartonokat amire szintén bélyegeztem, kicsit kifestettem Gelatos-sal, majd kivágtam. Vastag kétoldalú ragasztóval ragasztottam fel őket, mert szeretem a 3D hatást. A Scrapfellow "Varázslat" digitális készletét felhasználva pausz papírra nyomtattam a feliratokat és így használtam őket.







A másodikon Panka szerepel. 
Olyan nehéz anyának lenni!! Folyton morog az ember, elégedetlenkedik ilyen - olyan problémák miatt, máskor meg rádöbbensz, hogy annál nagyobb szerencse nem is érhetett, hogy azok a gyerekeid, akik és hálát adsz a sorsnak, hogy téged választottak anyukájuknak!

Olyan sok kedves őszi fotóm van idén, alig győzöm oldalba foglalni őket! De sebaj, nagyon élvezem :D Egyik sétánk során gyűjtöttük ezeket a leveleket, és mivel már régóta tetszett ez a technika, fehér lakkfilccel rajzolgattam rájuk. Kétoldalú ragasztóval felragasztottam, majd varrógéppel körbevarrtam őket. A díszítés nagyon minimál, mert a rajzolt levelek önmagukban megteremtik a hangulatot. A papírok és chipik szintén a Scrapfellow-tól vannak!








Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

COPYRIGHT © Anett Gelencsér

COPYRIGHT © Anett Gelencsér