Érdekesen készült el ez az oldal. Nem terveztem, hogy alkotok, csak úgy adta magát az egész.
Azzal kezdődött, hogy vettem egy cuki csipke lyukasztót, amit persze ki is illett próbálni.
Imádom a kék csíkos papírt az Idő kitből, gondoltam kicsipkézem az egyik oldalát és lesz egy csipkés layout.
Na most annyira megtetszett, hogy le sem álltam amíg fel nem csíkoztam - csipkéztem az egész papírt. Ezután elrendezgettem a csipkés hullámos csíkokat egy fehér alapkartonon, majd rá is varrtam varrógéppel.
Rögtön eszembe jutott az a fotó, amin első horgolásomat örökítettük meg, Pankának horgoltam egy sapit. A YouTube-ról tanultam meg horgolni, éjszakánként gyakoroltam, volt, hogy reggel alig bírtam mozgatni az ujjaimat, mert annyira elfáradtak. Ez a sapi volt az első művem, kb. 5-ször bontottam vissza, mire jó lett a méret.
Persze nekem egyből cifráznom kellett, nem elégedtem meg egy egyszerű mintával, belecsaptam a lecsóba. Bár egész életemben "alkottam", de ekkor döbbentem rá, hogy ez nekem lételem és boldoggá tesz.
Szóval megvolt a fotó, már csak rajzoltam néhány virágot, ami addig tologattam amíg összeállt az oldal.