Slider

Textil virágok, karácsonyi koszorúhoz

december 12, 2016

google-site-verification: google222dbeef67c2dc7e.html



Anyukám névnapjára készítettem egy karácsonyi koszorút. Onnan jött az ötlet, hogy találtam egy szép alapot a Lidl-ben leárazva :) Kék-fehér színben gondolkodtam, el akartam szakadni a megszokott piros-zöldtől. Volt még maradék polár anyagom, amiből virágok lettek. Egy ideje pakolgattam ezeket a szép kis apró tobozokat, Isti gyűjtötte a gyerekekkel, még két éve, most végre felhasználtam. Kicsit megfestettem a "szirmait" fehér akrillal. Azt a kis táblácskát a KIK-ben lőttem, ugyanúgy, mint a fa csillagokat és szívecskéket, azonnal tudtam, hogy meglesz a helyük. A kis táblára fehér tintával bélyegeztem az üzenetet.
Ilyen lett.





Ez pedig anyukám utánozhatatlan fekete erdő tortája hmmmm...





A koszorú sikerén felbuzdulva, eszbe jutott, hogy pár éve vettem szalma koszorú alapot. Megkerestem a pincében. Nagyon tetszenek az olyan koszorúk, amik mintha pulcsiba lennének öltöztetve, így arra gondoltam, hogy horgolok az én csúnyácska alapomnak egy fehér pulcsit. Erre pedig szintén polár anyagból készítettem virágokat.






Készítettem erről egy videót is.
Íme, remélem tetszik, itt már kicsit feldíszítettem az asztalt, is, hogy szebben mutasson a videón ;)


A tökéletes masni

december 11, 2016


Az elkészült gömbkoszorúmhoz készítettem egy szép masnit. Felvettem videóra, hogy ti is megtanulhassátok. Ezzel a módszerrel, nagyon szép masnik készíthetők. 

Ha - mint a videón -  széles szalagból készül, akkor hosszabb kell, de ha keskeny akkor rövidebb is elég. Itt a szalag kicsit több, mint 6 cm, ehhez kell egy 60-es hosszabb darab és egy 30 cm-es rövidebb darab + egy darabka amivel átkötöm. 

Drótot használok a masnin "összehúzására", átkötésére. Ez azért fontos, mert a széles szalagokat általában vastagabb, merevebb anyagból gyártják és amikor összehúzzuk, egyik kezünkkel megtartjuk, a másikkal tudunk csak kötözni. A drót megtartja formáját és nem csúszik szét. Persze, jó ha merev a szalag, mert annál szebb a végeredmény.


Karácsonyi koszorú gömbdíszekből (videó)

december 10, 2016


Készülődünk a Karácsonyra!! Szerintem ez a legszebb időszak az évben. Nem maga az ünnep, mert az sokszor feszültté válik ha túl nagyok az elvárásaink. Hanem az oda vezető út. A készülődés, a sütögetés a gyerekekkel, a barkácsolás, karácsonyi dalok, esti séták, fények, illatok. 

Ne hagyjuk, hogy beszippantson bennünket a véget nem érő vásárlással járó stressz, nem kell makulátlanul csillognia a háznak, nem kell 10 fajta süteményt sütni és 8 fogást feltálalni és közben tökéletes ruhában és sminkben pompázni. Ha te nem várod el magadtól, más se teszi. Többet ér egy stresszmentes, nyugodt ünnep felhajtás nélkül és poros ablakokkal, mint egy tökéletesen megkomponált este egy túlhajtott anyával, aki mindenkire mérges, mert annyira kimerült.

Mi idén is elővesszük a régi karácsonyfa díszeinket, amik évről évre gyarapodnak a gyerekek alkotásival. Sütünk sütit, amiben segíteni tudnak és szeretik, de nem most fogom kipróbálni a New York sajttortát  (bár fú de jó lenne). Takarítok, persze, de nem halok bele, ha az ablak koszos marad. 

De mivel nagyon szeretünk alkotni, így biztos készítünk még pár képeslapot vagy karácsonyfadíszt és biztos kipróbálok valami ötletes csomagolást az ajándékoknak. 

Tedd azt ami örömet okoz, és engedd el azt amitől már előre borsózik a hátad! Boldog készülődést!

Ebben a videóban karácsonyi koszorút készítek gömbdíszekből. 





Hatalmas csillagok papírzacskókból

december 08, 2016

Osztálytermünk téli díszeit (itt és itt olvashattok róluk) idén is felhasználtuk. Sajnos időközben megviselődött néhány dísz, így újakat készítettem.
Találtam egy szuper ötletet: csillag papírzacskókból. Vettem kicsi papírzacskókat és 15 perc alatt elkészítettem 8 db csillagot. SZUPER! OLCSÓ! MUTATÓS!

21*11 cm -es zacskókból kb. 45 cm átmérőjű csillag készül. Nagy sláger most ez a csillag, ezért készítettem egy rövid videót arról, hogyan készül!

Boldog karácsonyi készülődést!!


Őszi emlékek - scrapbook oldalak

december 04, 2016





Már mindenki December Daily lázban ég. Ennek keretében készítenek egy scrapbook albumot, amiben megörökítik az ünnepi készülődés fontos pillanatait. Albumba kerülnek egy szép hónap eseményei egy család életében. Minden ami nekik fontos, amit meg akarnak örökíteni, legyen az akár csak egy jól sikerült süti vagy levél a Jézuskának, vagy közös alkotás. 

Én nem álltam neki ... nem csináltam még ilyen nagy volumenű albumot, bár nem ez a visszatartó erő. 
Alig van téli-ünnepi-karácsonyos cuccom, be végül is magam is készíthetek bármit... 
Már javában benn vagyunk a decemberben .. de még bepótolható, még belevághatok ....
Mialatt írogatom ezt a bejegyzést kedvem is kerekedett hozzá. Csak az idő hiányzik, mint mindenkinek ... na meglátjuk :) 

Addig is mutatok két őszi oldalt, amit most készítettem. Szeretem mindkettőt. Az első Vincéről szól. Őszi a fotó és a díszítés is, de a témája nem pont az őszről szól, de most ez foglalkoztat Vele kapcsolatban a legjobban. Ő egy visszahúzódó kisfiú, nem harsány, kicsit félénk ami azt jelenti, hogy nem veti magát bele az új dolgokba, hanem idő kell míg elfogadja. Nemsokára iskolás korú lesz, így sokat gondolkodunk rajta, hogy nem lenne-e jó neki ha még egy évet az oviban maradhatna. Nagy dilemma ez, mert amúgy nagyon okos, fejben számol és majdnem minden betűt magabiztosan felismer, nagyon szeret feladatokat megoldani, tud koncentráltan figyelni és ezt hosszasan. "Régen olyan határozott volt és magabiztos, bízok benne, hogy alakul még és visszaszerez "régi" önbizalmából és el tudja fogadni, ha egyszer-egyszer valamit nem tud tökéletesen megoldani :) Erről a dilemmáról szól ez az oldal.


Sok kis levélkére volt szükségem, így bélyegeztem magamnak néhányat magára az alapkartonra. Aztán fogtam maradék kartonokat amire szintén bélyegeztem, kicsit kifestettem Gelatos-sal, majd kivágtam. Vastag kétoldalú ragasztóval ragasztottam fel őket, mert szeretem a 3D hatást. A Scrapfellow "Varázslat" digitális készletét felhasználva pausz papírra nyomtattam a feliratokat és így használtam őket.







A másodikon Panka szerepel. 
Olyan nehéz anyának lenni!! Folyton morog az ember, elégedetlenkedik ilyen - olyan problémák miatt, máskor meg rádöbbensz, hogy annál nagyobb szerencse nem is érhetett, hogy azok a gyerekeid, akik és hálát adsz a sorsnak, hogy téged választottak anyukájuknak!

Olyan sok kedves őszi fotóm van idén, alig győzöm oldalba foglalni őket! De sebaj, nagyon élvezem :D Egyik sétánk során gyűjtöttük ezeket a leveleket, és mivel már régóta tetszett ez a technika, fehér lakkfilccel rajzolgattam rájuk. Kétoldalú ragasztóval felragasztottam, majd varrógéppel körbevarrtam őket. A díszítés nagyon minimál, mert a rajzolt levelek önmagukban megteremtik a hangulatot. A papírok és chipik szintén a Scrapfellow-tól vannak!








Búcsú - scrapbook layout

november 27, 2016





Édes Mamikám idén áprilisban ment el. 

Gyerekként nagyon sokat voltunk vele. Anyuék rengeteget dolgoztak amikor apu megnyitotta a város első "maszek" fodrászatát. Mamika sokat vigyázott ránk ... az életem szerves része volt mindig. Igazi nagymama volt, mindig kedves és szeretetteljes, finomakat főzött és sütött. 

Nagyon tudott szeretni, papust, a lányát, a fiát (aput), anyut talán még jobban :) Imádott minket az unokáit és teljes lényével rajongott a dédunokáiért, a gyermekeimért.

Soha nem szólt bele az életünkbe, rácsodálkozott az újdonságokra, érdeklődött és biztatott, de soha nem bírált. Derűs volt és mosolygós, pedig nem kényeztette el az élet, csak amikor Papust elvesztettük költözött a szemébe egy szomorú árny. 

De már újra együtt vannak és most novemberben annyira rám tört a hiánya!

Terápia volt az alkotás folyamata ... könnyek között alkotni ...  újdonság volt nekem. 

A fotón kisfiamat Vincét tartja a kezében.

Egy Missy Whidden oldalt lifteltem, remélem méltó maradtam hozzá. 






Hajjaj - scrapbook oldal

november 22, 2016

Scrapfellow- varázslat kihívásra nevezett alkotás



Egyik este kitaláltam ezt a varrott hátteret és másnap muszáj volt időt szakítanom az alkotáshoz, hogy kipróbáljam. Ez nálunk úgy működik, hogy a nap folyamán minden szabad percemben, vagy félórámban odaülök, az asztalhoz és folytatom amit előzőleg elkezdtem, de ez elég idegőrlő, mert ilyenkor különösen sok problémája van minden családtagomnak, amit csak én tudok megoldani :)


Vasárnap délután aztán kicsit több időm volt a megszokottnál, mert Vince Kati mamiékhoz szeretett volna elmenni, Panka elfoglalta magát, Isti pedig pingpongozni ment.

Nekiláttam és a karton hátoldalán, vonalzóval fél centinként vízszintes vonalakat húztam, és négy függőlegeset, ott ahol kezdem és befejezem a varrást a lap szélén, és ott ahol a fonalívet elképzeltem. 

Ezután nekiláttam a lyukasztgatásnak, a vonalak mentén. Igen, előre kilyukasztottam a kartont, mert úgy sokkal könnyebb a varrás. Papírtörlőt sok rétegben összehajtottam és oda tettem, ahol épp lyukasztottam, mert a puha rétegbe könnyen behatolt a tű, simán átvitte a kartont. Erre tervezett lyukasztó eszközöm nincs, így hát egy parafa táblákhoz használható térképtűt használtam. Pepecselős munka az biztos és a kihímzés is sokáig tart, de nekem a végeredmény igazán megérte.  


Az biztos volt, hogy színátmenetet szeretnék, de ahhoz, hogy a színeket kiválasszam először képet kellett kerestem.
Rá is találtam gyorsan Panka egy régebbi fotójára, mert jópofa az összhang az elektromosságtól szálló hajszálak és a fonál szálai között, ráadásul szépek, vidámak a színei, pont ahogy elképzeltem. 

Ez a fotó egy vidám májusi délutánon készült, amikor a udvaron játszottunk. Panka hosszú haja tele lett elektromossággal a trambulinban való ugrálástól, én pedig fotóztam a játszó gyerekeket. 

A háttér színeit a fotó színeihez igazítottam, így egy igazán vidám oldal kerekedett. A Catania fonalak rengeteg, gyönyörű színben kaphatók, és mivel én már sokat horgoltam belőle, van néhány szín a tarsolyomban. 


Elhelyeztem a fotót, rétegeztem alatta és díszítőelemeket kerestem a megmaradt  #Scrapfellow készleteimben. A #Bíró Ági által tervezett papírok és elemek csodásak! 

Nem díszítettem sokat, mert a háttér nagyon színes, bár valahogy mégsem érzem túl mozgalmasnak. 
A címet kiemeltem vastag kétoldalú ragasztóval, a fotót is. A varázslat, a fotó alatt van ahol a kártya kihúzható. Ott olvasható a kis történet a fotóról, valamint a saját gondolataim.  















Nagyfiú - scrapbook oldal

november 12, 2016


Az egyik nyári készletbe kaptam kis színes kis helló kártyácskákat, amik már egy ideje foglalkoztattak. Fogalmam se volt mihez kezdek velük. Aztán egy másik készlet része volt a színes pöttyös papír és már tudtam is, hogy ezek össze tartoznak :)

A nehéz ügy után jólesett egy színes, vidám oldal. Vince elmúlt öt éves és néha meglepődök, hogy milyen önálló. Igazi nagyfiús olykor és erről szól ez az oldal :) 










 

Mandulaműtét - scrapbook oldal

Mandulaműtét




































Nehezemre esik nehéz ügyekről screppelni, és nehezemre esik az is, hogy csupán egy alkotócsomagból dolgozzak, mindig áttúrom az egész készletemet, maradékokat, fecniket. Így most elhatároztam, hogy mindkét mumussal megküzdök.

Vincének sajnos júliusban át kellett esnie egy mandulaműtéten. Nehéz út vezetett a döntésig és maga a műtét se volt könnyű, de jól döntöttünk és minden jól sikerült. Erről szól az oldal. 






MINDEN NAP scrapbook oldal



Úgy indultam, hogy szeretnék valami rózsaszínes, csillogós, csajos mixed-mediásat :D 

Ez lett belőle. Most nincs kommentár, csak egy édes pillanatfelvétel 2014-ből. Panka az új családtaggal Puszedlivel (ott a markában). 






Ragyogj minialbum

november 05, 2016

Előző bejegyzésemben írtam nektek a Scrapfellow scrapbook táboráról, de nem mutattam meg, hogy mit alkottunk azon a hétvégén.
Egy minialbumot készített mindenki, ami a RAGYOGÁS  téma köré épült. Ezt mindenki úgy értelmezte ahogy jólesett neki: fény, szeretet, boldogság, tisztaság ... ugye sok minden ragyoghat, vagy szeretnénk, hogy ragyogjon.

Én olyan boldogság pillanatokat foglaltam az albumomba, amik a fényt, a boldogságot adják a mindennapjaimban (és persze volt róla fotóm ;)  Szerintem még bővíteni fogom az albumot, mert olyan jó volt összeszedni a boldogság pillanatokat és még olyan sokat meg tudnék örökíteni (utazás, munka, barátok, nagycsalád,  stb)


















Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

COPYRIGHT © Anett Gelencsér

COPYRIGHT © Anett Gelencsér