Slider

Kislány frizurák

január 25, 2014

Íme néhány izgalmas frizura, amit Pankának készítettem. Az első és második akár a reggeli rohanásban is elkészíthető, mert nem túl bonyolult, a harmadikkal akkor próbálkozz, ha több időd és türelmed van :)

1. Ennél a fonásnál leválasztottam egy vékony sávot, a homlok felett, fültől fülig. A maradék hajat be szoktam gumizni, hogy ne keveredjen bele a fonásba. Sima parketta fonást készítettem az egyik fültől elkezdve, át a fejen a másikig, majd végigfontam a copfot. A fonást feltekertem 'rózsa' szerűen és hajtűkkel rögzítettem.



2. Az egyszerű lófarkat is fel lehet dobni fonással. Leválasztottam egy kis tincset és elkezdtem a parketta fonást, azzal a különbséggel, hogy csak az egyik oldalról vettem fel új tincset a fonatba, és nem húztam szorosra, hanem lazán hagytam. Ezzel a technikával körbe körbe haladtam a copfon. Ha szorosabbra fonom, akkor többször körbeérek mielőtt elfogy a haj.
Az első képen csak jobb oldalról vettem fel új tincset és lazábbra engedtem, a második képen bal oldalról vettem fel új tincseket és szorosabbra húztam.



3. Ehhez a frizurához kicsit több türelem kell, modelltől és alkotótól is :). A fejtetőn leválasztunk egy copfot, körben, egy kb.tenyérnyi területről.  A parketta fonás úgy készül, hogy a hajat, kezdve a homlok közepétől végigfontam úgy, hogy bal oldalról a szokás szerint vettem fel a tincseket, a jobb oldalról pedig a leválasztott cofpból választottam le a tincset. Így fontam végig az egyik, majd, a másik oldalon is. A végeket egyesítettem egy vastag fonatban.
Ha rövidebb hajjal van dolgunk, akár körbefonhatjuk koszorúba, és eldughatjuk a végét a fonatban.

Hévíz, Magyarország

Osztályterem díszítés téli díszek - újra

január 15, 2014

Idén újra felhasználtuk a tavalyi díszeinket. Néhány sajnos összenyomódott, így újakat készítettünk. Az óriás papírcsillagok nagyon mutatósak, de nem érdemes elcsomagolni őket újbóli felhasználásra, mert a saját súlyukkal összenyomják egymást.




Készítettem még egy jó adag hópihe füzért damilból és vattapamacsból, de a legjobban az egyik kreatív anyuka ablakdíszei dobták fel a látványt.



Az ajtódíszhez egy mókás képeslap adta az ötletet. Kartonból elkészítettem a figura testét és polár anyaggal vontam be. A háttér szintén karton (egy zuhanykabin csomagolása), amire lila csomagolópapírt  ragasztottam. 26 hópihét vágtam ki muffin papírból. Mindegyiknek más a mintája. Ezekre írtam a gyerkőcök neveit. Kétoldalú ragasztóval rögzítettük az ajtóhoz, és azóta is gyönyörűen tart.





Az i -re a pontot a gyermekeink alkotásai teszik fel, amik idén különösen édesek és nagyon mutatósak lettek.
  

Kedvesség pedagógusnapra

június 04, 2013

A Pinterest-en kutattam ötletek után, hogy mivel lepjük meg a kedves tanító néniket, az 1.a. osztály nevében ...  Olyan ajándékot szerettem volna, amit saját magunk elkészíthetünk és viszonylag gyorsan, mert az idő sürgetett.

... Egyszerű terrakotta cserepeket vettem. Eredetileg táblafestékkel terveztem befesteni, hogy krétával lehessen írni rá, de csak nagy kiszerelésben találtam, és borzasztó drágán :(  Úgy gondoltam, hogy a fekete matt akrilspray is tökéletesen megfelel a célnak. Így is lett, de végül nem krétával írtam, rá, mert nagyon könnyen letörlődik, hanem ezüst lakkfilccel.

Maszkoltam a cserép testét, és először két rétegben fehér, majd sárga, fényes akrillakkal fújtam be. Azért kellett fehérrel is, mert a sárga nem fedett eléggé, és átütött a cserép barnás színe. A fehér lényegében lealapozta és így gyönyörű fényes, élénk sárga felületet kaptam. A rétegek felvitele között kell minimum 10 perc száradási idő!!

Mielőtt a sárga peremet maszkoltam volna, hagytam egy éjszakát száradni, mert a ragasztószalag valószínűleg leszedte volna a friss festéket. De egy nap után már jól tapadt, így le mertem ragasztani, és befújtam a fekete, matt akrillal. Itt is több réteg kellett, hogy igazán szép legyen.

A perem mérőszalag mintáját alkoholos filccel rajzoltam meg. A masnit pöttyös anyagból varrtam és egy gombbal díszítettem.

Szívecskét készítettem PS-ben, egyik oldalán a tanár nénik tulajdonságaival, másik oldalon pedig a gyerekek aláírásaival. Ezt fotópapírra nyomtattam majd lamináltam.

A cserép bárki által könnyen elkészíthető, jópofa lenne sok kisebb cserép, fűszernövényeknek...




 És íme az eredmény! Ugye jópofa??!! Mégis kicsit személyesebb, mintha csupán a szokásos vágott vagy cserepes virág lenne :)


" Köszönjük a törődést ...    ... így biztos nagyra növünk!'    1.a. 2013.05.30.








Kézzel festett terrakotta virágcserepek

április 28, 2013

Íme legújabb dísze a házunknak :) Kézzel festett terrakotta cserepeim. Ismét Pinterest volt az ötlet forrása itt, de azért változtattam rajta a saját ízlésemnek megfelelően. Piros alapon fehér pöttyök -  ez biztos volt :) közé pedig egy olyan szín kellett, ami kicsit visszahúzódó, hiszen a túrórudi elég domináns.

Egyszerű terrakotta cserepeket vettem, egymásba próbáltam őket, hogy jól mutasson.

Érdemes alapozni belülről is, mert idővel lepereg a festék, mivel átszivárog a nedvesség és ledobja a festéket.
Fényes akril lakkot használtam, több rétegben. A pöttyöket pedig akril festékkel festettem. Sablonnal is lehet kísérletezni, de nekem jobb ötletem támadt: festőhengert vettem és a szivacsos részével óvatosan pöttyöztem. Ezt is több rétegben. Fontos, hogy jó tömör szivacs legyen, ne túl porózus, úgy élesebbek lesznek a határvonalak. Fel lehet vinni a végén színtelen lakkot is, ha nagyon jól akarjuk csinálni.

Fontos, hogy a rétegek megszáradjanak mielőtt következőt felvisszük. Kb. 10 perc alatt érintésszáraz, de az igazi tapadáshoz kell egy nap.

Köveket, vagy még jobb üres sörös dobozokat lehet használni, hogy a cserepek ne süllyedjenek meg. A fennmaradó részt töltöm csak ki földdel. Mára már akkorák a virágok, hogy a pici pöttyös cserepem szinte nem is látszik, lehet, hogy megemelem kicsit.

Igazán vidám színfoltja az udvaruknak, sokan megállnak megnézni vagy lefotózni :)






Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

COPYRIGHT © Anett Gelencsér

COPYRIGHT © Anett Gelencsér