Slider

Scrapbook.hu - januári vázlat kihívás

január 10, 2017



Megújult a scrapbook.hu weboldala. Ez az oldal volt "A" magyar scrapbookosok otthona. Ide töltötték fel alkotásaikat, itt csevegtek, ismerkedtek. Én sajnos ebben az időben még nem találtam rá a scrapbookra, ebből kimaradtam. Pont 2014 táján kezdtem el ismerkedni vele, amikor az oldal pár éves pihenőre kényszerült. Budaházi Brigitta (Gigi) a honlap és a hozzá kapcsolódó webshop tulajdonosa, újult erővel vágott bele idén és egy csodás honlapot hozott létre, havi scrapbook és fotós kihívásokkal és olyan sokat lehet tanulni Tőle!

A januári kihíváson mindenképp rész akartam venni. Ez egy úgynevezett vázlat kihívás, aminek a lényege, hogy egy scrapbook oldalt kell elkészíteni, ami a vázlat elemeit, elrendezését tartalmazza. Innen kell kiindulni, de nem kell görcsösen ragaszkodni hozzá. El lehet forgatni a vázlatot, és persze más formátumú képeket is lehet használni. A linken inspirációs oldalak is láthatók és már fenn van jó néhány szép oldal, ami a kihívásra érkezett, és az enyém is ott lesz közöttük :) (izgi)  



Tehát íme az én oldalam és néhány részletfotó. Kerestem két fotót, ugyanabban a témában, Én maradtam az eredeti formátumnál, egy nagyobb függőleges és egy kisebb vízszintes fotó. Találtam is megfelelőt a tavalyi nyaralásról, amit úgy szeretek, így nekiálltam papírokat keresgetni hozzá.
A víz kékes-zöldje adott volt, és rátaláltam az egyik tavaly nyári Scrapfellow Kitklub tengeri növényes papírjára. Nekiláttam és kisollóval kivagdostam a csodás tengeri élőlényeket, ezzel meg is volt a díszítő elemek nagy része.
A víz hullámait az oldal alján úgy imitáltam, hogy vízfestékkel kék-zöld-fekete színeket folyattam, festettem (imádom!!) akvarell papírra, majd száradás után csíkokra téptem, ügyelve arra, hogy legyenek fehér szélei. Ezeket egymásra ragasztgattam, fodroztam.
A háttér felső részén pedig egy izgalmas technikát próbáltam ki. Műanyag pohárba kis vizet, mosogatószert és akrilfestéket tettem, majd miután összekevertem, buborékokat fújtam a lapra, persze irányítva, óvatosan. Úgy is lehet, hogy jó sok bubit fújsz, amíg kipúposodik a pohárból, majd belenyomod a papírt. Jó játék gyerekekkel is, de mondjuk temperával akril helyett.
Ezután már csak rétegeztem egy kicsit a fotók alá és elrendezgettem a díszítést. Itt annyi az érdekes, hogy néhány elemet kiemeltem a síkból, mert én nagyon szeretem a 3D-s hatást. Elővettem még néhány ideillő chipboardot, címfeliratot (mind a Scrapfellow-tól).
Kommentárt is írtam persze, ott bujkál a nagy fotó mögött, kicsit kikandikál, azért, hogy egyértelmű legyen.

Ha tetszik amiket alkotok, gyertek a blogom FB oldalára 

Gigi szavaitól a poszt alatt pedig elolvadtam. Köszönöm, megtisztelő!







Scrapfellow decemberi - Betűzzünk kihívás

január 01, 2017




A Scrapfellownál minden hónapban új kihívásra lehet nevezni, amit az egyik kreatív csapattag talál ki. A decemberit Sztarenki Szilvia találta ki. Egyébként nézzétek meg a blogját, olyan csodaszépek a munkái!!
http://beedeescrap.blogspot.hu/


Decemberi kihívás betűzzünk

Bee készített hozzá inspirációs alkotást is, amit itt nézhetsz meg. 

A kihívás leírása:
Készíts alkotást a következő feltételek szerint:
  • Az alkotásban betű és/vagy szám de nem rendeltetésszerű használatban.
  • Az alkotásban használj egy kicsi (vagy sok) ezüstöt (ezüstös csillogást).
  • Lehet indulni scrapbook oldallal, mini albummal, képeslappal...



Nagyon tetszett Bee kihívása, így nem volt kérdés, hogy készülök rá, csak az időt kellett megtalálnom hozzá :) Tegnap, Szilveszter napján sikerült. Van néhány fotóm előre kinyomtatva, és gyorsan átböngésztem őket. 


Előkerült ez a családi szelfi ami a nyaralásunkon készült. Azonnal beugrott kisfiam cuki megjegyzése amit akkor mondogatott amikor a nyaralást foglaltuk, hogy most ne 7-re menjünk, hanem 9-re vagy 10-re vagy 11-re (mármint napra) Szóval számok lesznek az oldalon. Festem őket és felvarrom és jó sok lesz belőlük.


Előtúrtam a nyári papírokat, elemeket. Jó színeseket, mert a fotó úgyis fekete-fehér. Kéket mindenképpen szerettem volna, mert az ezüsttel szépen mutat és utal a vízre, tengerre. 

Ha nincs a kihívás, biztos nem tettem volna a nyári oldalba hideg ezüstöt, de nem is mutat rosszul, ugye? 
Aztán eszembe jutott, hogy akár szét is folyhatnának azok a fagyik az oldal alján. Elővettem szeretett Gessoimat és lám folyik a fagyi. 

A számokat ezüst akrillal festettem, majd felvarrtam. Nem voltam túl galád azokkal a számokkal, de remélem azért a kihívásnak megfelelek.  












Ajándékcsomagolás kreatívan

Szeretek kézzel csomagolni, mert úgy érzem, hogy érzelmileg hozzáad az ajándékhoz. Ha csak egy finom csokit adsz, az is lehet személyes, ha jópofán becsomagolod. Tudom, tudom kevés az idő ... meg nincs alapanyag ... meg ötlet. Talán kicsit segíthetek.

Készítettem két videót arról, hogyan csomagoltam be idén a karácsonyi ajándékokat. Láthatod, hogy sima barna csomagolópapírt használtam (IKEA), vagy fehér irodai papírt, vagy A3-as fehér rajzlapot (LIDL). Van ahol díszítettem kis pom-pomokkal, szalagokkal, fonallal (KIK). Nem akarom reklámozni, de a KIK - jó kis "lelőhely". Ha arra járok, bemegyek és mindig lelek ezt - azt, meg amazt, jó lesz még ez valamire címszóval ... és ... tényleg jó is, és olcsó. Fa csillagocskák, szívecskék, gyömgyöm-böngyömök, fekete rajzlapok, baglyos csipeszek, csillámporok, fonalak, spárga kötözéshez, madátollak stb.

Íme a  két videó. Van benne nagyon egyszerű és kicsit munkaigényesebb (de az is könnyű). Hajrá kreanyák!




Textil virágok, karácsonyi koszorúhoz

december 12, 2016

google-site-verification: google222dbeef67c2dc7e.html



Anyukám névnapjára készítettem egy karácsonyi koszorút. Onnan jött az ötlet, hogy találtam egy szép alapot a Lidl-ben leárazva :) Kék-fehér színben gondolkodtam, el akartam szakadni a megszokott piros-zöldtől. Volt még maradék polár anyagom, amiből virágok lettek. Egy ideje pakolgattam ezeket a szép kis apró tobozokat, Isti gyűjtötte a gyerekekkel, még két éve, most végre felhasználtam. Kicsit megfestettem a "szirmait" fehér akrillal. Azt a kis táblácskát a KIK-ben lőttem, ugyanúgy, mint a fa csillagokat és szívecskéket, azonnal tudtam, hogy meglesz a helyük. A kis táblára fehér tintával bélyegeztem az üzenetet.
Ilyen lett.





Ez pedig anyukám utánozhatatlan fekete erdő tortája hmmmm...





A koszorú sikerén felbuzdulva, eszbe jutott, hogy pár éve vettem szalma koszorú alapot. Megkerestem a pincében. Nagyon tetszenek az olyan koszorúk, amik mintha pulcsiba lennének öltöztetve, így arra gondoltam, hogy horgolok az én csúnyácska alapomnak egy fehér pulcsit. Erre pedig szintén polár anyagból készítettem virágokat.






Készítettem erről egy videót is.
Íme, remélem tetszik, itt már kicsit feldíszítettem az asztalt, is, hogy szebben mutasson a videón ;)


Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

COPYRIGHT © Anett Gelencsér

COPYRIGHT © Anett Gelencsér